|
A keresőmarketing (illetve a keresőoptimalizálás) jelentősége |
|
Írta: Szatmári Elemér
|
|
2009-06-22 04:32 |
Akár non-profit, akár üzleti jellegű internetes oldalt készítünk, az egyik legfontosabb cél, hogy arra minél többen ráleljenek. Üzleti honlap esetében persze az ismertség vagy értékesítés ebből fakadó növelése is fontos szempont. A statisztikák szerint - és ha belegondolunk, tulajdonképpen saját tapasztalataink alapján is - a legtöbb weblapot a keresőoldalakon keresztül találják meg (mint amilyen a Google, AltaVista, Yahoo és társaik). Nyilvánvaló tehát, hogy ezekben ajánlatos minél jobban szerepelnünk. Ráadásul ez a jelenlét a legolcsóbb és egyik leghatékonyabb fajtája oldalaink népszerűsítésének.
Csakhogy az is általánosan elismert tény, hogy a keresés eredményei közül az első 10-20 találatnál (tehát az első néhány találati oldalnál) többet ritkán néznek meg. Így hát a puszta jelenlét a keresők adatbázisában még nem ér sokat: ha ugyanis a számunkra lényeges kulcsszavakra rákeresve a 433-ik helyen bukkanunk fel, onnan forgalomra ne nagyon számítsunk.
Ezen azonban lehet segíteni. Azokat a módszereket, technikákat, melyek révén növelhető a keresőoldalak felől bejövő forgalom, összefoglalva keresőmarketing (search engine marketing = SEM) néven emlegetik: ennek egyik leghatékonyabb és legolcsóbb, tulajdonképpen ingyenes fajtája a keresőoptimalizálás (search engine optimization = SEO). Olyan "tudomány" ez, amit bárki művelhet - nem feltétlenül kell hozzá több, mint érdeklődés és időráfordítás. Az erre fordított idő persze - különösen cégek esetében - pénz, vagyis aki gyógyíthatatlan időhiánnyal küszködik, annak érdemesebb keresőmarketinggel foglalkozó cégekhez fordulnia; valamennyi időráfordítást így sem úszhat meg.
Ez a néhány oldal a keresőoptimalizálás, vagyis az alapvetően ingyenes eszközök és lehetőségek tárházát igyekszik bemutatni. Egy oldal mindenesetre áttekintő jelleggel kitér a fizetős módszerek területére is.
Mit érhetünk el a keresőoptimalizálással?Ha nem csak azért készítünk honlapot, hogy fel lehessen tüntetni a névjegykártyán, vagy legyen hová kitenni a családi fényképeket a rokonság számára, akkor alapvető kívánalom, hogy az a honlap megtalálható legyen az interneten. Ha másra nem, legalább a cég nevére rákeresve. Sok vállalkozás internetes oldala még akkor is csak a huszonhetedik helyen bukkan fel, amikor kifejezetten a cég nevét írjuk be - ez presztízsszempontból sem az igazi.
Amennyiben pedig egy kicsit is komolyan vesszük az internetes jelenlétet, a keresőoptimalizálás hozzásegíthet ahhoz, hogy többszörösére növekedjen a látogatottság (a kiinduló állapottól és az optimalizálás minőségétől függően akár több tízszeresére is!), ennek pedig használható, kulturált honlappal és vonzó termékekkel, szolgáltatásokkal kombinálva üzletileg is jelentős lehet a hozadéka és ismertségünket is nagymértékben növelheti.
Igazán profi keresőoptimalizáció főleg akkor szükséges, ha a nemzetközi piacot célozzuk meg angol nyelvű honlappal, mivel a magyar nyelvű internet még mindig annyira kezdetleges állapotban van, hogy itt szinte minimális optimalizálással is lehet tarolni a keresőkben. Más kérdés, hogy éppen a hazai internet-fejlettség miatt a legtöbb területen az elérhető üzleti eredmény is korlátozottabb. Ez viszont semmiképpen nem jelenti azt, hogy nem kell törődnünk honlapunkkal!!!
Ha nem a profit számítAz üzleti honlapokon túl rengeteg más jellegű és célú honlap is található az interneten. A jó láthatóság, megtalálhatóság viszont nem csak a kereskedelmi célokat szolgálhatja, de bármilyen üzenet terjesztését, a célközönséghez való eljuttatását is. Éppen ezért, bár a keresőoptimalizálás alapvetően kommerciális területnek tűnik, nagyon fontos szerepe lehet a non-profit szféra számára is (oktatás, ismeretterjesztés, társadalmi akciók, felhívások stb.). Sajnos azonban ez az a kör, mely még az üzleti szféránál is tájékozatlanabb a weboldal-optimalizálás terén.
Ráadásul rendkívül bosszantó, ha az interneten megtalálható értékes anyagok a weblap-tenger alján hevernek pusztán azért, mert egy kutató, hobbista, vagy szervezet a weboldalak létesítésén túl az égvilágon semmit nem tett azért, hogy bárki is képes legyen rátalálni a közzétett információkra.
Kiindulásképpen egy kis tévhit-oszlatásValamilyen szinten elég sokan hallottak már a témáról, de nagyrészt még mindig a "múlt századi" módszerek és tévhitek dominálnak.
Szóval:
- Vannak, akik a weblap HTML-kódjában található "meta tag"-eket, illetve ezek információval (kulcsszavakkal) feltöltését hiszik elsődlegesnek a keresőmarketing és az oldaloptimalizálás szempontjából. Pár éve még többé-(de inkább)-kevésbé így is volt, manapság azonban ez a keywords meta tag elhanyagolható jelentőségűvé vált. Nem hogy csodaszernek nem tekinthető, de a jelentős keresők egy része állítólag már figyelembe sem veszi (pl. a Google), vagy csak minimálisan (mint az új Yahoo).
- Mivel a keresőkön keresztüli forgalom 90-95%-át a 3-4 legnagyobb keresőoldal generálja (tehát ezek felől várható érdemi látogatottságnövekedés), azok a szolgáltatások, melyek száz és ezer (sőt nyolcszázezer - mert ilyen ajánlattal is lehet találkozni!) keresőbe beregisztrálják honlapunkat, haszontalanok, sőt valószínűleg inkább kárunkra vannak.
- Az oldalainkra mutató hivatkozások (linkek) mennyisége fontos, de éppígy fontos a minősége is; azaz a mennyiségre törekvő linkcserebere nem lendíti előre ügyünket (a látogatottság növelését és a jobb helyezést), viszont tartalmilag igénytelenebbé teszi oldalainkat.
Ennél persze többről van szó, mint az a következőkből - remélhetőleg - kiderül. |
|
Utolsó frissités ( 2009-07-09 04:14 )
|
|
-
Előrejelzés: az online videók 2012-ben
2011 az online videók éve volt: a YouTube például több, mint 1 trillió letöltéssel dicsekedhet. Mi várható az idén? A trendek összegzése 7 pontban.
10 millióra is büntethető, aki nem jelenti be hírlevelét
Új törvény, új hatóság2012 januárjától új adatvédelmi hatóság őrködik az új adatvédelmi törvény felett. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 10 millió Ft adatvédelmi bírságot szabhat ki, ha nem a...
Közösségi ügynökség a Telekomnál
A Karmamediát választotta közösségi médiás ügynökségi partnerének a Telekom. A stratégiai kérdésekért felelnek majd, míg a megvalósítás az eddigi online-ügynökségnél marad.
Új adatvédelmi törvény
Eddig is volt adatvédelmi törvényünk, és ez alapján is kellett adatkezelési számot kérni. De mivel a törvény nem büntette azt, aki ilyet nem kért, hát, nem sok cég kért magának....
Muszáj megújulnia az egész kommunikációs szakmának
A kommunikációs szakma jelenleg Magyarországon úgy működik, ahogy húsz évvel ezelőtt, immár teljesen alkalmatlan az új ügyféloldali igények kielégítésére - mondta el Barna Tamás, a BrandFestival elnöke.
|
|
|